Reggel háromnegyed hat és már a lányok meg is érkeztek, mire én lehuppanok hozzájuk az alagsorba. Átöltöznek kényelmes, de mégis formaruhába, majd elkezdik a jól megszokott rutinjukat. A mai napon Roxána lesz a segítségemre, ő fog nekem mindent megmutatni. Sőt, azt ígérte, ha a nap végére is ennyire fogok lelkesedni, mint most, akkor kipróbálhatom azt a nagy vasaló gépet. Jujj, csak a szőrömet le ne égesse!

- Gyere, Aurél, kezdjünk is neki az étteremnek. – mondja Roxi, majd belém karol, és már visz is.

Az étterembe cammogván, ahol azok a csuda finom lakomák szoktak lenni, most üres. Csak egy kolléga ügyeskedik a pultban, hangolja a zenét és helyezi üzembe a számlázó gépet. Az ő kacajától és kedvétől mindenki jó kedvre derül. Így tett velem is:

- Jó reggelt, kedves Aurél! Már nagyon régen nem találkoztunk. Hogy vagy? Hogy érzed magad?

- Jó reggelt, Zsuzsa! Így van, majdnem 3 éve annak, hogy utoljára örülhettünk egymásnak. Köszönöm szépen, kiválóan érzem magam, hiszen kiváló emberek vesznek körül.

- Ennek roppant örülök. Ha szabad megtudnom, mit csinálsz itt ilyen korán?

- A mai napon a szobalányok munkáját fogom szemügyre venni, hiszen olyan sok kérdés merül fel bennem, hogy mit és hogyan végeznek. Ezért az itt létem.

- Értem. Akkor további szép napot kívánok neked! Remélem, még találkozunk! – azzal a lendülettel a kolléganő kinyitotta az ajtót és belibbent rajta, hogy folytassa a reggelihez szükséges előkészületeket. Irány a munka, mert a szó elszáll.

 Zsuzsa mosolya

Roxi megmutatta, hogy a reggeli órákban mik a legfontosabb lépések, amiket meg kell tenni a teljes tisztaság érdekében.

Észrevétlenül feltakarítják az étterem padlózatát. Sepregetik, mossák centiről centire.

Majd a recepció körül is serte-pertélnek, nehogy a vendégek kifogásolni tudják a mancsnyomaimat a pulton.

- Ezután következnek a közös helyiségek. Itt nem csak felmosunk, hanem ellenőrizzük a papírokat, a szappanokat és az illatosítókat. – mesélte Roxi, akinek a szája mellett azért a keze is igen gyorsan, ügyesen jár.

 Roxi és az ellenőrzés

Nem sokkal ezután, már a wellness részlegben járunk. Hmmm… ez a bugyogás állandóan mámorba ejt! A mai munka után biztos, hogy bele is vetem magam a habjai közé. No, de most vissza a kötelességhez.

- Itt elég nagy területre kell figyelnünk. A medencék körül, a pihenőtérben és a lépcsőn a vizesedést össze kell húzni, majd fel is takarítjuk. Ezen felül a fürdőblokkokban is szükséges a megfelelő tisztítás. Hiszen a vendégek ezeket nap, mint nap, óráról órára használják. – mutatja Roxi, aki a kezembe nyomott egy partvist, majd így szólt:

- Nos, Aurél, ha szeretnéd kipróbálni magad, akkor itt az alkalom: segíthetsz nekem felmosni a padlót. Arra találod a szauna rész pihenőterét.

- Óóó, hát hogyne. Nagy örömmel!

Megfogtam a nyelet a vödörrel és legurultam a szauna térbe, ahol sötétség volt. Szépen húztam a felmosót jobbról balra, balról jobbra, amíg minden nem csillogott az egész felület. Kaptam is dicséretet érte!

 

Mire végeztünk, a másik két leányzó, Szandra és Mónika is végzett a konferenciaterem rendbetételével. Szinte együtt értünk a mosodához. A nagy mosodához, ahonnan indul minden takarítási és tisztítási eljárás. Most bepillanthatok ide is.

 

Pompás az az illat, ami körülvesz engem. Mintha a fenyőerdők legmélyebb ösvényén sétálgatnék élelmet keresgélve. Holott, ez csak a mosószer illata.

Mosógépek, szárítógép mind-mind egymás mellett sorakoznak. A polcokon minden törölköző típus egymásra fektetve találja magát. Az ágynemű huzatok még vasalásra várva tornyosulnak az asztalon. Az abroszok már az állványon várják, hogy leterítsék őket az étterem asztalaira. Minden megy a maga rendjén, ahogy az illik ilyenkor. Ugyanilyen pontossággal osztja ki Gabi, a főszobaasszony a mai feladatokat is. Irány az emelet, tegyünk rendet a szobákban!

- Általában párosával szoktunk menni a szobákat rendbe tenni. Azonban, mivel most csak hárman vagyunk, így az Én segítségem Te leszel, Aurél. Moncsi és Szandi pedig mennek a maguk tempójában. – szólt Roxi és az első emeletet vettük a kezeink közé.

 

Úgy látom, nem fogunk unatkozni, hiszen összesen 20 szoba utazik és ugyanennyi érkezik hozzánk a délutáni órák folyamán. Továbbá 10 szoba még lakó.

- Ez azt jelenti, hogy először azokat a szobákat tesszük rendbe, amelyek elutaznak most, illetve rögtön érkeznek is oda. Majd ezután a még lakó vendégek szobáit szépítjük, ha kéri a vendég.

- Miért, lehetséges, hogy nem?

- Igen, tudod Aurél, vagy egy táblánk, amit ha az ajtón találunk, akkor nem zavarhatjuk a vendéget. Ha majd odaérünk, megmutatom neked.

- Rendben, Roxi! Iszom a szavaidat.

 

Azzal a lendülettel beléptünk a 102-es szobába. Pont az enyém mellett… Az első lépés a szekrények, fiókok ellenőrzése, hogy véletlenül nem-e hagyott itt valamit a vendég. Amennyiben igen, úgy az lekerül a recepcióra. Ha jelentkezik érte a jogos tulajdonosa, azt rögvest át is tudják neki nyújtani, vagy akár el is tudják neki postázni.

- Nos, itt szerencsére nem maradt benn semmi. Jöhet a fürdőszoba!

Roxi tüstént vette is a kezébe a tisztítószereket és mutatta, magyarázta, hogy melyik mire való.

- Ez ablaktisztító, ezzel a tükröket szoktuk takarítani. Ez pedig általános tisztítószer, amivel minden olyan felületet befújunk, amit csak szükséges. A harmadik pedig a vízkőoldó. Ettől lesz csodálatosan szép az összes szaniter.

Nemhiába, Én is mindig gyönyörködöm a csap fényében, hiszen látom, hogy a fejem búbján más irányba áll a séróm.

 

A szerek mellett eszközök is segítik a munkánkat, amiből Roxi nem fél, egyet a kezembe is nyom:

- Ha szeretnéd, itt is megmutathatod, hogy mennyire vagy ügyes. Ez egy lehúzó. Én megtisztítom a zuhanykabin ajtaját, Te pedig húzd le azt. De csíkmentes legyen, ám!

- Igyekszem!

Hűha, hát ez valóban nem egyszerű. Pontos, precíz munkát követel a takarítás. Főleg azért, mert minden ideérkező vendég ugyanazt a színvonalat szeretné megkapni, amit látott, hallott vagy már tapasztalt. Minden igyekezetem ellenére is úgy érzem, bele kell még jönnöm.

 Húzon én, húzom....

- Ha a fürdőszoba készen van, akkor mehetünk a szobai részre. Itt már elég sok apróságra kell figyelnünk. Mutatom a praktikákat.

Az ágynemű lehúzása, a használt törölköző, továbbá fürdőköntös szennyesbe való rakása a legelső mozzanat. Majd jöhet a porszívózás.

- A szívás során nagyon alaposan kell minden területet takarítani, hiszen egy felület sem maradhat tisztátlanul.

- Igen, én is mindig ügyelek erre. Főleg mikor váltom a bundámat. Olyankor egy egész kabátot lehetne készíteni a szőrzetemből.

 

Roxi jó alaposan tolta a porszívó fejét minden egyes sarokba, zugba, az ágy alá, a függönyök alatt és mögött. Szó se róla, igazi szakember ez a csaj!

- Amikor már az összes csúnyaságot összeszívtuk a szőnyegről, akkor jöhet a portalanítás. Mindent, szintén alaposan áttörlünk ezzel a textillel, hogy ne maradjon foltos és ujjlenyomatos. Így! Megpróbálod?

- Minden további nélkül. – és már fújtam, töröltem. Fújtam, töröltem. Láss csodát, valóban csíkmentes ez az asztal. Azt hiszem, menni fog a többi szobában is.

 

Törlés, szívás, tisztítás… azt hiszem végeztünk mindennel. Végre szusszannék egyet, mire egy kacajjal vállon kopogtat Roxi és rendre utasít:

- Hohohó, Aurél, nehogy azt hidd, hogy ezzel végeztünk is! A frissen mosott ágyneműt még fel kell húzni a párnára és a paplanra, alá pedig lepedőt szükséges tenni. És a törölközőt se hagyjuk ki a köntössel együtt.

- Elnézést kérek, csak a mancsom már egy kicsit elzsibbadt a sok törölgetéstől.

- Semmi gond, Aurél, ez mindenkivel megesik az első időszakban. Később már meg sem fog kottyanni! – mosolyodott el Roxi és már készen is volt az ágy.

A tisztaság illata lenyűgöz. Viszont az is, hogy valójában mennyit dolgoznak ezek a lányok. Kő kemény fizikai munka. Emeltre fel, emeletről le, hajol, guggol, fúj, töröl, szív…. Meghajlok előttük!

 

Ezzel végeztünk. Viszont még vár ránk 9 szoba. Erőt veszek magamon és haladunk szépen sorba.

Hamar sikerült végeznünk a szobákkal. Jöhetnek a még lakó vendégek szobáinak szebbé tétele.

- Ilyenkor vagy be tudunk menni a szobába, vagy nem.

- Amit említettél…?

- Igen, ahogy mondtam is neked, van egy táblánk, amit a vendég kétféleképpen tehet ki az ajtajára. Az egyik oldalán az található, hogy „Ne zavarjanak!”. Ilyenkor nem szoktunk még csak bekopogni sem a szobába, mert tiszteletben tartjuk a vendég kérését. Ha pihenni szeretne, pihenjen nyugodtan.

- Értem. És mi a másik oldala?

- A másik oldalán a „Takarítást kérek!” felirat található. Ilyenkor bekopogunk illedelmesen és bekéreckedünk a szobába annak érdekében, hogy kiürítsük a szemetest, megigazítsuk az ágyat, rendbe tegyük a fürdőszobát. Amennyiben a vendég szeretné, úgy a törölközőjét is kicseréljük. Viszont ehhez szükséges az Ő jelzése.

- Mi is pontosan ez a jelzés?

- Ha a kedves vendég ledobja a törölközőjét a fürdőszoba közepére, akkor az azt jelenti, hogy koszos, ki kell cserélni. Azonban, ha a pulton hagyja, itt, a mosdó mellett, vagy a törölköző szárítón, úgy Ő még azt szeretné használni.

- Világos. Már mindent értek.

 

Roxi magyarázata után át is tértünk az Ő nyelvünkön „maradós” szobák tisztítására. Fele-fele arányban megoszlott a táblácskák jelzése, így volt, ahol sikerült szépíteni a szobát, de volt, ahol nem.

A „maradósozás”-t követően pacsiztunk egyet Roxival, majd a következőket mondta nekem:

- Aurél, nagyon örülök, hogy a segítségemre voltál, hiszen mindent a Tőled telhető legjobban próbáltál megtenni. Joggal mondhatom, hogy sikerült is.

- Ohh kedves Roxi! Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavaidat! Igen, az én mancsom nem minden esetben a legmegfelelőbb méretű a tárgyak és felületek tisztításához.

- Nem baj, a gyakorlás teszi a mestert. Éppen ezért, a jól megérdemelt jutalmad is megkapod. Gyere, vigyük le az eszközeinket a mosodába és megmutatom, hogy valójában hogyan is működik a mángorló, ahogy Te ismered: a vasaló.

 

Úrrá lett rajtam az izgatottság. Az összes szőröm az égnek állt, olyan örömmel vártam, hogy leérjünk az alagsorba. A liftajtó nyílása után ismét az orromban éreztem azt a friss illatot, amit már a munka során is szaglásztam. Gabi egy igazi csodaszerrel mos és öblít.  Mintha az erdei tisztáson szaladgálnék… Egy karakán hang szakítja félbe a lépteimet:

- Aurél! Ne álmodozz, inkább gyere és élvezd ki még a munka hátralévő részét. – szólt Gabi, aki Roxival együtt mutatta meg nekem, hogy hogyan kell gyűrődés és csíkmentesre vasalni az étteremben használatos abroszokat.

- Igenis, értettem. – vágtam magam mackóőrségbe és fogtam hozzá a megmutatott melóhoz.

 A mángorló

Remélem, hogy a terítők valóban jól fognak mutatni az asztalokon az étteremben. Hamarosan ellenőrzöm őket…

Mit adhat neked Miskolctapolca?

Egy lélegzetet a bükkfák öleléséből.

Ez az, amit a Bükk-vidék kérés nélkül ad minden alkalommal, mikor utad az Északi - középhegység  felé visz. Nagy területen elnyúló vad, háborítatlan természet.

Kiemelt csomagajánlataink

Senior csomag

Senior csomag

17.475 Ft / Fő / éj-től

Fedezze Fel a Hotel Aurora Exkluzív Senior Csomagját! Kedvezményes Árak Vasárnap és Péntek Között

A Hotel Aurora büszkén mutatja be különleges "Senior csomagját", amely kifejezetten a 55 év feletti vendégeink számára lett kialakítva.

Részletek
Aurora Pihentető Napok

Aurora Pihentető Napok

18.082 Ft / fő / éj-től

Használd ki a hét bármely napjának nyugalmát és pihenj Miskolctapolca közkedvelt szállodájában.

Részletek