Már az előkészületeknél is lehuppantam, hátha tudok bármiben segíteni a kedvenc kollégáknak, de mire én észbe kaptam, addigra már szinte minden készen volt.

Asztalok szépen megterítve várták a vendégeket

A rendezvény a konferenciateremben került megtartásra, ahol a teríték is azt kívánta, hogy „Jöjjenek, kedveskéim, jöjjenek és egyenek belőlem!” Én nem voltam rest, mindent kipróbáltam.

Womanpower

Étvágy fokozónak, a vacsora megkezdése előtt egy rövid táncbemutató erejéig, egy csajos csoportot invitáltak meg. Mióta láttam őket, azon jár az eszem, hogy eltanulom tőlük a lépéseket, mert igen jól rázták…

Libamáj terrine

Majd megkezdtük az étkezést. Azok az aranyos, kis krémes, hús falatok, - amiről kiderült, hogy a gágogó haverok legfinomabb részéből készült – nem tudtam nekik ellenállni. Megkóstoltam. (Libamáj terrine vörösboros fügével és kakukkfüves piskótával)

Újragondolt marha tatár

Találkoztam más fajta hús halmazokkal is, ami ugyan már nem Múúú-zott, de annál inkább nyeltem az íze miatt. (Újragondolt marha tatár)

Garnéla

A számomra legfinomabb mini falatka pedig az a pici kis tengeri kolléga volt, akivel még a nyáron találkoztam a nyaralásom során. (Sáfrányban marinált garnélafarok, sült paprikával)

Sütik egyszer

Ha már tenger, akkor a desszertekhez ugorva, nem hagyhattam ki a hajókat sem. (Málnás tart torta és Aszalt szilvás, vörösboros brownie)

Sütik kétszer

… és ez a pohár?! Még az orrom hegye is habos volt, úgy belenyaltam a legmélyére, hogy minden cseppje az enyém legyen! (Feketeerdő pohárkrém)

A svédasztal a vendégekkel

Közben, azért odafigyeltem arra is, hogy minden kedves vendégnek jusson az összes ételből. Azt kell, hogy mondjam: ízlett nekik is! 

A játékok játéka

A bőséges vacsora után megkezdődött az igazi mulatság. Volt, aki ropni kezdte a táncparketten, mert a lányoktól már hamar el is lesték a mozdulatokat. Viszont voltak, akik a játékok felé indultak. Úgy szintén én is. Nehogy már a karácsonyi ajándék pénzemet ne tudjam eljátszani. Na, jó csak vicceltem!

Sült gesztenye, a kedvencem

A játék után egy kis nassolni valóra vágytam. Ki is cammogtam a bejárat elé, hiszen jó meleg puncsot és sült gesztenyét kínáltak a kollégák. Hmmm… rögtön eszembe jutottak a haverok az erdőből!

Tűzi játék

Gyorsan eltelt az idő, mire éjfélt ütött az óra. Mindannyian koccintottunk egy pohár pezsgővel, majd megnéztük a tűzijátékot. Először egy kicsit féltem, mert azt hittem, hogy a dörrenések egy puskából jönnek. Végül rövid időn belül megláttam a szép fényeket és megnyugodtam.

Lencse főzelék

Az újévet lencsével kell kezdeni, hogy az jövedelmező legyen. Ebből mi sem maradtunk ki. A füstölt-főtt tarja a főzelékhez pedig nyálcsorgatóan ínycsiklandó volt.

Roppant mód jól éreztem magam! Azt hiszem, idén is beteszem a mancsom ide, szilveszterkor, csak tudjam időben lefoglalni a szobámat.

Mit adhat neked Miskolctapolca?

Egy lélegzetet a bükkfák öleléséből.

Ez az, amit a Bükk-vidék kérés nélkül ad minden alkalommal, mikor utad az Északi - középhegység  felé visz. Nagy területen elnyúló vad, háborítatlan természet.

Kiemelt csomagajánlataink

Karácsonyi varázslat

Karácsonyi varázslat

28.500Ft/fő/éjtől

Töltse a karácsonyt családias hangulatban, ahol édességsarokkal, szaunaszeánszokkal és egy welcome drinkkel (forralt bor vagy forró csoki) várjuk vendégeinket! 

További karácsonyi programjaink:

  • Ajándékkészítő műhely (dec. 23.): Készítsenek közösen egyedi ajándékokat szeretteinek!
  • Ünnepi vacsora autentikus ételekkel (dec. 24.): Élvezze a hagyományos, otthoni, karácsonyi ízeket!
  • Ünnepi vacsora élőzenével (dec. 25.): Csík Noémi (hegedű) és Ritter József (gitár) varázslatos dallamai kísérik az estét.
  • Karácsonyi film- és játékest (dec. 25. és 26.): Családi filmek és szórakoztató játékok a közös élményekért!
  • Bábszínház: Holle anyó (dec. 26.): Varázslatos történet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt!
Részletek
Las Vegas-i Szilveszter

Las Vegas-i Szilveszter

38.500Ft/fő/éjtől

Ünnepelje az újévet velünk, ahol családias hangulat, felhőtlen szórakozás és wellness pihenés várja!

  • Elvis Presley show (dec. 29.): Lantos Gábor világhírű Elvis imitátor előadása!
  • Élő stand-up comedy show -Brutival (dec. 30.): Az ország egyik legnépszerűbb humoristája garantálja a nevetést!
  • Las Vegas-i esküvői ceremónia (dec. 31.): Kössön házzasságot Las Vegasi stílusban!
  • Egész estés DJ-show Oláh Gáborral (dec. 31.): Elhozzuk a legnagyobb slágereket, hogy garantált legyen a buli hangulat!
  • 2025. január 1. –Brunch - Kései reggelivel várjuk, hogy kipihenje magát!

Korlátlan wellness használattal, szaunaszeánszokkal és masszázsajánlatokkal várjuk!

Részletek
Őszi wellness

Őszi wellness

20.225Ft/fő/éjtől

Búcsúztasd az őszt emlékezetes pillanatokkal a Hotel Aurorában! A természet színei és a halloweeni izgalom találkozásában különleges programok várják a család minden tagját.

Részletek