Körbejártam Miskolctapolca zegzugát

Én is bevackoltam a kis barlangomban, ki sem jöttem egészen addig, amíg nem enyhült ez a helyzet. Akkor viszont nyakamba vettem egész Miskolctapolcát, mert hát bezárva lenni, ennyi ideig?! Szinte csak morogtam magányomban. Viszont, ez a séta egészen a mackó lelkemig hatolt, annyira jól esett. Jobb kedvre derülök az óta, mióta már nem kell a barlangomban gubbasztani.

Nem voltam rest, minden egyes helyét bejártam ennek a csodálatos kis résznek. Már meg is értem, hogy miért szeretnek a vendégek itt megszállni. Ezt nektek is látnotok kell!

Ahogy bezáródott mögöttem a fotocellás ajtó, rögtön meghallottam a haverok csiripelését. Minden kizöldült, a táj mesés. A daruk csak úgy mozognak a szemközti építkezésen, a szorgos munkáskezek már felépítették a javát az új strandnak. Milyen jó lesz az új csúszdákon sikítani a siklás közben! Amint megnyit, az elsők között fogom kipróbálni a kanyarokat.

Mint azt megtudtam, Miskolctapolca első, nyitott strandja, a dédnagyapám fiatal éveinek idején, 1923-ban épült. Később, 1934-ben, amikor már a nagyapám is megszületett, üdülőhellyé nyilvánították az akkor még Miskolctól különálló települést. A strandolás meghatározó része volt boldog gyerekkorom éveinek, majd egyszer csak azt vettük tudomásul, hogy bezárt. Épp felsős voltam az erdei suliban. Tíz évnek és temérdek emléknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a strand újjáépüljön és megnyisson. Ma már nem csak pancsolhatunk, a pihenés adta wellness szolgáltatások is lehetőséget adnak ahhoz, hogy lehűtsem vagy felhevítsem magam, mind testileg, mind lelkileg. Ha szikrázó napsütés lesz, és legalább 30 °C, rögvest meglátogatom ezt a helyet.

Leugrottam a kerítésről, és vidáman cammogtam tovább. Szépen csobog a víz a Hejő-patak sodrásában, kicsit távolabb pedig egy kisebb tavat tekintek meg. Kőhíd vezet a közepére, ahonnan a béka barátaim brekegnek és kívánnak nekem szép napot a természetjárásomhoz. Meg is kérdeztem tőlük, hogy mikor költöztek Ők ide.

- Képzeld el, Aurél, hogy itt egy termálforrás volt, amelynek a hőfoka 27-30°C között mozgott. Azonban, a születésünk előtti időkben korszerűsítették a tavunkat, amit egyébként Hattyú-tónak neveztek az atyáink. Ahol most állsz, azt pedig Szerelem-szigetnek. Az újratervezés és a modernizálás során a forrás elapadt. Majd egy közeli forrásból pumpáltak ide vizet, szivattyú segítségével. A szüleim épp a közelben bóklásztak, amikor elkészült ez a hely. Annyira megtetszett nekik, hogy úgy döntöttek, itt fognak családot alapítani. Népes család lettünk, ezért át is keresztelték a tavunkat Békás-tónak. Szerencsére, azóta is vígan élünk, mert a tó vize folyamatosan pótolva van. Úszkálás közben szoktuk érezni, hogy alulról feltör a talajvíz. Mintha egy pezsgőmedencében lennénk. Ha gondolod, kipróbálhatod Te is!

- Nagyon szépen köszönöm a történeted, Breki. A meghívásod is nagyra értékelem. Viszont én most továbbállok, mert hosszú út áll még előttem. Még láttok! Szép napot kívánok neked!

- Köszönjük szépen, Aurél, vigyázz magadra Te is!

Sétámat folytatva, tátom a számat.  A lágy szellőtől összezördülő fenyőfák tűlevelei között beszűrődik a napfény. A mókus kollégák cikázva ugrándoznak az ágakon. Egy pillanatra megállnak, megkeresik a tekintetem és integetnek. Azzal a lendülettel tovább is szaladnak. Csak a hosszú bozontjukat látom, ahogy húzzák maguk után, mint a repülők a csíkot az égen. A park ösvényein padok, melyek délutánra a szabadba vágyó emberek kacajától, beszélgetéseitől lesz hangos.

A parkból kiérve a méltán híres Barlangfürdő bejáratába ütközöm. Kupolás bejárata vonzza a tekintetem. Az információs táblákat elolvasva hamar kiderül, hogy ez a fürdő már egészen a 13. századtól fontos szerepet töltött be Miskolc életében. Egy évszázaddal később, a bejárat mellet található Bencés monostort (most már csak a romjai) támadás érte, így a szerzetesek elmenekültek. Az akkor elhagyatott részt a fürdővel együtt lerombolták és a terület elmocsarasodott. Évszázadokkal később az akkori tapolcai apát szólt a térség vezetőinek, hogy területet szükséges lenne rendbe hozni és újjányitni, hiszen az itt talajra törő víz, gyógyító hatású. 1743-ban ismerte meg a nép- és állatvilág, így az én elődeim is, a fából készült fürdő akkori jellegét. 100 évvel később újból romlásnak indult az állaga, így teljes renováláson esett át a Barlangfürdő.

Épült, szépült, terjeszkedett, rendezkedett, majd a jelenlegi állapotát és helyzetét az 1998 és 2005 között történt bővítés során kapta meg. A kagyló medence vizét feltétlenül ki kell próbálnom. A Csillagos terem zaját pedig az én hangom fogja a legjobban körbeharsogni. Már alig várom, hogy ide is ellátogassak!

Lábnyomaimat figyelve, lépve egyikről a másikra eljutottam a Csónakázó-tó partjára. Hamar összehaverkodtam a kacsákkal, ki is faggattam Őket az itt létükről.

- Óóó, Aurél, mi már egy régóta őshonos család tagjai vagyunk, akik a tó kialakulásától kezdve itt él. A vizet egy 18 °C-os forrásból kapjuk nap, mint nap. A helyünk mérete az idők során szinte a felére csökkent, de a házunk szigete még mindig áll. Azt mondják a szakemberek, hogy a sok iszaposodás és a vizünk mélységének folyamatos csökkenése okozta a zsugorodást is. Eleinte csak az erdei fák vettek minket körül, majd egyszer csak útburkolatot és csónak kikötőt építettek a szakik a tavunk köré. Szerencsére, minket mind a mai napig szeretnek a látogatók, hiszen állandóan kapunk tőlük élelmet. A vizünk is mindig friss, hiszen átlagosan hét és fél nap alatt kicserélődik a tó teljes mennyisége.

Minden alkalommal, amikor valami újdonságot hallok a többiektől, rá kell jönnöm, hogy ez a természet egy csodálatos találmánya a világnak! Megköszöntem a baráti csevejt, majd azzal a lendülettel sarkon fordultam és el… elindultam volna…. de ez a harsány kacagás és sikítás felkeltette az érdeklődésem. Nahát! Egy sportpálya az erdő mélyén? Nagyon izgalmasnak látszik… és hangzik is. Körülszaglászom a helyet, ígéretesnek tűnik.

Hohohó, egy Bobpálya! Csak úgy süvít a menetszél a száguldók jóvoltából. Még a szőröm is az égnek áll. Minden nyelven beszélő kétlábút hallok és látok a sorban. Gyorsan fogynak a jegyek. Nem is csodálom, hiszen a pálya 800 méter hosszú, amiből 600 méteren, az erdőn keresztül zúghatunk lefelé, körülöttünk a fákkal, bokrokkal, Kakukk Mesterrel és Vakond Cimborával találkozva. Nem hiába a gyorsaság, hiszen maximum 42km/h sebességgel tudunk robogni a rozsdamentes acélszerkezetű pályán. Egy kedves hölgyemény ajánlotta, hogy próbáljam ki, de kedvesen visszautasítottam, hiszen elszállt minden mackóbátorságom. Majd ha nagyobb leszek… vagy jobb lesz az idő! Na jó, azt hiszen csak inába szállt a mackóbátorságom. Pedig rajtam kívül, mindenki élvezi. Fogom én, ne aggódjatok! Viszont inkább most folytatom a sétámat.

A Bobpályát elhagyva, a tó melletti betonutat követve egy játszótérhez érek, ami már gyerekzsivajtól hangos. Azt hiszem, már mindenkinek hiányzott a friss, szabad levegő és az önfeledt szórakozás. Kinek a beszélgetés, kinek a csúszdázás, kinek a hinta, kinek a mászóka. Öröm boldog gyerkőcöket látni. Továbbosonok, nehogy megzavarjam Őket játékukban.

Csak sétálok, csak sétálok, messzi földeken… már jócskán elhagytam az erdőt és a parkot, ám a fenyők illatát még mindig érzem. És még emelkedik is? Nem baj, le kell faragni a pocakomból, hiszen olyan jól főznek ezek a kollégák. Szóval sétálok, járkálok, Miskolctapolca útjait járva, a lakóövezet kellős közepén, egyszer csak megpillantok egy kőépületet. Csodálatosan különleges. A baj az, hogy zárva van és nem tudok bemenni. Majd egy tábla a fa kapun emlékeztet, hogy mit is látok magam előtt: Miskolci Jézus Szíve Sziklakápolna. Szentmise minden vasárnap 10:00-11:00 óra között. Nocsak, ez egy templom. A kapun túl megpillantok egy galamb gerlepárt. Annyira édesen szerelmesek, hogy nincs szívem megzavarni őket. Csak hát, a kíváncsiságom erősebb, ezért odapisszegek.

- Helló fiatalok! Ne haragudjatok, hogy megzavarlak benneteket, de szeretnék kérdezni.

- Szia kedves Barátunk! Semmi baj, kérdezz bártan.

- Tudnátok nekem mesélni erről a helyről?

- Természetesen. – kezdett hozzá búgó hangjával. – Ezt a kápolnát 1935-ben szentelték fel. Két barlangból alakították ki, amelyeket eredetileg juhok laktak. Azóta ők már elvándoroltak innen. A barlangot emberek alakították, azonban kápolnává csak egy tervezte át. Ahogy körberepültük, olyan ez a hely, mintha egy földalatti temetkezési helyen lennénk. Azt hittük, hogy itt meg tudjuk szentelni a kapcsolatunkat és házasságot tudunk kötni, de hiába. Amint látod, egy héten csak egyszer van nyitva az idegenek előtt.

- Akkor Nektek sem sikerült még bejutni?

- Sajnos, nem. Csak andalgunk itt, mert ez a táj a lelkünkig hatol, annyira szép. Tudod, mi városban élünk, nem vagyunk hozzászokva a csendhez és a nyugalomhoz. Mindig ijesztget valaki bennünket. Ezért kiélvezzük ezt, amíg tehetjük.

- Értem. Akkor nem is zavarlak benneteket. Nagyon szépen köszönöm az információt! – meglengettem mancsomat és elkezdtem visszafelé battyogni.

Út közben, már visszafelé tartottam, amikor elgondolkodtam azon, hogy mennyi szép helyen jártam én ma. Meg is értem, hogy miért szeretnek az emberek vidékről ideutazni. Mindenki megtalálja a magának való szórakozást. Tapolcán kívül még van mit látni a környéken, de már nem tudok most erre gondolni, hiszen a szállodába visszaérve megcsapta egy kellemes illat az orromat. Azt hiszem, éhes vagyok! A csavargást átteszem egy másik napra. Hiszen, holnap is van nap…